Flow élmény 

Fontosnak tartjuk, hogy minél többekkel megismertessük a flow elméletet. Arra inspiráljuk az embereket, hogy ismerjék fel, tudatosítsák, keressék, és tanulják meg létrehozni a flow-élményt, hogy azt a munkájukban és a magánéletükben is gyakran átélhessék. 
Szeretjük azt hinni, hogy flow-ba hozzuk a világot!  Lehet örömmel dolgozni, a közösségeket, szervezeteket úgy vezetni és működtetni, hogy azok egyszerre legyenek eredményesek és örömteliek - ezt hirdetjük.  

Ügyünk ügyfelünk ügye

Szívesen állunk olyan közösségek, szervezetek mellé, amelyeknek értékrendje elfogadható számunkra. Az a szerepünk, hogy a nonprofit szektorban a világjobbító szervezeteket támogassuk szervezetfejlesztési szolgáltatásokkal. Azaz nekünk fontos ügyfelünk Ügye is.
Arra törekszünk, hogy összekössük a forprofit és nonprofit szektor szereplőit, mert meggyőződésünk, hogy sokat tanulhatnak egymástól, és kölcsönösen jobbá és eredményesebbé tehetik egymás életét. 

Közösség

Küldetésünk, hogy hídszerepet töltsünk be a nonprofit és forprofit világ között. Ennek érdekében úgy alakítjuk a szervezetet, úgy kötünk partnerségeket, és úgy színesítjük a palettát, hogy nonprofit és forprofit szereplőként egyaránt inspiráló legyen a közösségünkhöz csatlakozni. 

Tevékenységünk

Tevékenységünk három alappillére a nonprofit ügyfélprojektek a hozzánk forduló szervezetekkel, a NonProfitok Flow-ban Pályázat és az ÜGYünk mentén általunk kezdeményezett események. Eddigi legnépszerűbb és legtöbbeket megmozgató kezdeményezésünk a Street Training. 

Ügyfeleinkkel közösen határozzuk meg a témát és a kereteket. Többnyire szervezet- és vezetésfejlesztés, stratégiaalkotás, működésfejlesztés, változásvezetés, kultúrafejlesztés, HR, tehetségmenedzsment témában tréninggel, workshopokkal, együttműködésfejlesztéssel, csapatépítéssel, készségfejlesztéssel, személyes fejlesztéssel, coachinggal támogatjuk ügyfeleinket.  

Emberek

A kuratórium tagjai aktívan vesznek részt a szervezet stratégiájának megalkotásában és tevékenységének alakításában. A védnökök anyagilag és önkéntes munkával egyaránt támogatják az Alapítványt. A belső munkatársak - az ügyvezető, az operatív vezető és a pénzügyi munkatárs - a folyamatos tevékenységet, az ügyfelekkel való  munkát, valamint a biztonságos hátteret biztosítják. Szívesen bevonunk önkénteseket olyan tevékenységekbe, ahol átélhetik, milyen egy jó ügy érdekében közösen cselekedni.

Fenntarthatóság

A Flow Alapítvány egyelőre a védnökök támogatásából tartja fönn magát. A flow-s védnökök a Flow Consulting Kft-ben megkeresett bevételük 1,5 %-ával támogatják az Alapítványt. Úgy gondoljuk, mindez jól mutatja elkötelezettségüket. Az Alapítvány néhány éven belül önfenntartóvá akar válni. 


A FLOW ALAPÍTVÁNYRÓL
https://www.facebook.com/flowalapitvany/videos/2160995074180046/
https://www.facebook.com/flowalapitvany/videos/2160529874226566/